Ilyen a spanyol polgárháború óta nem történt Pamplonában

elmarad
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 07. 11:49

A spanyol polgárháború óta először hétfőn Pamplona utcáin nem hallhatták a paták dübörgését és a bikák elől menekülő, több ezer ember izgatott kiabálását. Ernest Hemingway az 1926-os Fiesta, a nap is felkel című regényével tette híressé a történelmi San Fermin bikafutó fesztivált, amely több százezer embert vonz a világ minden tájáról, hogy igyon, táncoljon és versenyezzen a spanyol város utcáin. Tegnap az emberek vörös kendőket mutattak fel a pamplonai városháza előtti téren, így fejezve ki a szomorúságukat, hogy elmarad a világhírű rendezvény. Az idei eseményt már áprilisban törölték, mivel a koronavírus-járvány kiszabadult az ország ellenőrzés alól.– írja az NBC News.

Eddig minden lévben elképesztően sokan vettek részt a futtatáson Forrás: Bernard bill5 at Dutch Wikipedia. Later version(s) were uploaded by Kameraad Pjotr at nl.wikipedia

"Ez annyira furcsa és szomorú" – mondta az 52 éves Carmelo Buttini Echarte, az egyik legismertebb bikafuttató, aki azt mondta, hogy 12 éves kora óta, azaz a 40 év alatt soha nem mulasztotta el a futtatást. Hozzátette, hogy amikor ezt megtudta, még a könnyei is kicsordultak. Minden évben beállított egy órát, visszafelé számolva a napokat, az órákat és a perceket, amíg minden július 6-án délben elkezdődött az ünnepség a városháztól elindulva, amely aztán mindig július 14-ig tartott.

A versenyt eredetileg betiltották, de a pamplonaiak folytatták a futást. Hat bikát szoktak elindítani az óváros széléről, amelyeket körülbelül 20 000 fős izgatott tömeg figyel, sokuk a hagyományos fehér ruhát és piros sálat viselve. A futtatás idejére általában korlátozott számú embert engednek be az óváros szűk utcáira.

Minden évben többen súlyos sérüléseket szenvednek el, idén viszont a fesztivállal együtt legalább ez is elmarad Forrás: San Fermin Pamplona - Navarra/Pixabay

Laura Duarte, a Partido – egy állatokkal való rossz bánásmód ellen küzdő szervezet – elnöke szerint a visszavonás "jó hír, mert az állatok nem szenvednek". Azt is elmondta azonban, hogy a fesztivál sokkal több, mint hogy a bikákat futtatják. "Szeretnénk élvezni a fesztivált minden évben anélkül, hogy emberek vagy állatok vére folyjna" – mondta. Egy országban, ahol a bikaviadal továbbra is népszerű, ő a kisebbséget képviseli.

Sokan, például a 21 éves Sergio Folch, vágyakozik a visszatérésre, annak ellenére, hogy 20 napot kómában töltött, miután egy bika 2018-ban átfutott a mellkasán.

"Mellkasi kompressziós törést szenvedtem" – mondta Folch, aki heti négy napot edz, hogy részt vegyen a spanyolországi bikafuttatásokon. Azt mondta, megértette, miért törölték az idei rendezvényt. "Tudom, hogy az életem olyankor veszélyben van, de inkább abba halok bele amit szeretek, és nem a munkába vagy az alvásba. Ha az élet megrémíszt, akkor semmit sem fogsz csinálni." – fejtette ki Folch.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.