A világ egyik leggazdagabb embere beleszeretett az apró olasz faluba

német
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 09. 17:22

Dolceaqua, kevesebb mint kétezer lakosú község Liguria régiójában, de bája meghódította az utazók szívét a világ minden tájáról. Arról a kis faluról beszélünk, amely Liguria lankás dombjaiva körülvéve a Nervia folyó partján helyezkedik el. A Ventimiglia és Bordighera között fészkelő Dolceacqua értékes pozíciójának, középkori építészetének és az ország két részét összekötő római hídjának köszönhetően mindig is elbűvölte a művészeket és a turistákat.

Dolceacqua elragadó panorámája mindenkit rabul ejt Forrás: Dongio/Wikipedia

Ez a kis csodálatos ékszerbolt valóban képes elrabolni az emberek szívét. Egy Lutz Mario Helmig nevű úr, most 2 millió eurót adományoz a középkori falu számára, ahová évek óta nyaralni jár. Az adományának célja, hogy hozzájáruljon egy új iskola építéséhez a községben.

De ez nem az első alkalom, hogy ez a német turista szép összeggel támogatja Dolceaquát. Valójában 2015-ben is már több mint 20 000 eurót adományozott az önkormányzatnak a Garibaldi tér újjáépítésére.

Segítségének köszönhetően elkezdhették a szökőkút felújítását, valamint új térkő és új padok kerültek a piazzára. Helming úr, aki egyébként sebész és a Helios Kórházlánc alapítója, a Forbes szerint a világ egyik leggazdagabb embere, és örömmel érkezik ide, hogy jól megérdemelt szabadságát itt élvezhesse.

Még Claude Monet festőt is annyira lenyűgözte ez a hely, hogy az 1884-es Liguriai tartózkodás alkalmával meg is festette a hidat. Az Olasz Turisztikai Klub a középkori falut Narancssárga zászlóval jutalmazta, amely egy rangos turisztikai és környezetvédelmi minőségi védjegynek számít Olaszország területén, ahol kitűnő kínálattal és minőségi vendégszeretettel várják az oda utazókat – írja a Si Viaggia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.