Kiotóban üresen panganak az egykor turistáktól hemzsegő bambuszerdők

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 20. 15:44

A kiotói boltosok fényképeket osztanak meg az ürességtől kongó tájról, ahol máskor általában egymás sarkát tapossák a turisták. Most már bizonyos, hogy a koronavírus terjedése súlyosan hat a japán turizmusra is – írja a Business Insider.

Forrás: Wallkerssk/Pixabay

A templomokról, a majomparkról és a bambuszerdőről ismert Arasimaja festői környéke Kiotó külvárosában rettentően népszerű látványosságnak számít. Az elmúlt években 649 000 fotó halmozódott fel róla az Instagramon és a bambuszerdő önmagában 72 700 képen szerepel. Viszont "már egy ideje több majom van itt, mint ember" – olvasható az egyik kép alatt.

Forrás: Michelle Maria/Pixabay

2019-ben Japán rekordnak számító 32 millió turistát fogadott, akiknek körülbelül egyharmada kínai volt. Ennek megfelelően magas volt a Kiotóba érkező látogatószám is. A látnivalók közelében dolgozó boltosok most sorra osztják meg fotóikat és észrevételeiket a turisták forgalmának drámai csökkenéséről. Egy helyi lakos, aki a közeli szentélyben dolgozik, elmondta, hogy míg általában naponta 200 turistabusz is érkezik, most csak néhány jön.

Forrás: Michelle Maria/Pixabay

Január végén Kína betiltotta a csoportos utazást más országokba, e hónap elején pedig Japán tiltotta meg, hogy a kínai Hupej és Csöcsiang tartomány lakosai Japánba utazzanak - így azonban az ország alaposan megérezte az utazási tilalom hatásait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.