Idén két, gondosan felújított kastély nyitja meg a kapuit Japán délnyugati részén azok előtt, akik kipróbálnák, milyen volt a földesurak élete - adja hírül az afar.com.
Az egyik az Ehime prefektúrában található Ozu-kastély, amely Osakától körülbelül öt órányi autóútra fekszik, és négyszintes tornyában fogad vendégeket. A kastélyt a 14. században építették, és 2004-ben állították helyre. A festői lakhely Ozu-ban, az Edo-korszakból származó (1603–1867), jó állapotban megmaradt faluban található, a Hijikawa-folyó felett fekvő dombon.
Évente összesen 30 napra nyit ki a kastély, akik szobát foglalnak itt, azok hagyományos fegyveres fogadásban részesülnek, megnézhetnek egy táncelőadást és ínyenc japán ételeket fogyaszthatnak. Az Ozu-kastély online fogadja a foglalásokat az április 24-én kezdődő időszakra, az ár bő 9000 dollár, vagyis mintegy 2 millió 700 ezer forint.
Hasonló élmény várja a látogatókat a 16. századi Hirado-kastélyban, mely Nagaszaki prefektúrában található. A szintén dombtetőre épült kastély egykor a Matsura-klánnak adott otthont, akik az Edo-korszakban uralkodtak Hirado tartomány felett.
Az eredeti épületet a Meidzsi-korban (1868–1912) elpusztították, majd később rekonstruálták, mellette két, felújított szentély és néhány sétaút található. A várban júliustól lehet éjszakázni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.