Eredeti formájában állítják helyre az ókori várost

Justiniana Prima
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 05. 08:36
A szerbiai Lebane községben található régészeti terület, Carični grad, mely az ókorban a Justiniana Prima nevet viselte, visszakapja eredeti külsejét, így csalogatva egyre több turistát Szerbiába.

A 6. századi települést a Kelet-Római Birodalom császára, Justinianus építtette, a mostani rekonstrukció során pedig három ütemben állítják helyre a városrészt - írja a Turistički Svet hírportál.

Justiniana Prima, Szerbia Forrás: Wikipédia / Készítette: Ant83

Az első ütemben az előkészületi munkák folynak majd, amely során lefektetik az infrastrukturát a vízvezetékkel és csatornákkal. Egy parkolót is kialakítanak majd, ezzel is megkönnyítve a látványosság megközelítését.

A második részben az akropoliszt, vagyis a felső várost újítják fel, itt található a templom és a keresztelőkápolna is.

A harmadik fázisban a területhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatóegységek kerülnek sorra. A munkák befejezése után Carični grad egészen biztosan igazi turistamágnes lesz, legalábbis a helyiek ezt remélik. A felújításba csak jövőre kezdenek bele, de várhatóan gyors ütemben halad majd az új látványosság kialakítása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.