Száz év után feltárulnak az etióp Császári Palota titkai

császári palota
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 21. 10:05

Több mint egy évszázadig állt rejtve az idegenek előtt a II. Manalik által építtetett Császári Palota belseje. Kizárólag Etiópiai vezetői és a komplexumot védő csapatok léphettek be rajta, most azonban megnyitották kapuit, írja a CNN.

Forrás: Marek Poplawski/Shutterstock

Az Addisz-Abebában lévő palota falai cselszövések és hódítások terveinek színetere volt. A szigorúan védett objektum mellett a gyalogosoknak még az utca másik oldalára is át kellett menniük, és ha véletlenül lerobbant palotánál egy autó, azonnal el kellett onnan tolni.

A katonák még ott vannak ugyan, de az épület egy részének felújítása után már az egész világ megismerheti az épületet, mely II. Menelik óta volt az etióp uralkodók és vezetők lakóhelye. A felújítási munkálatokra a miniszterelnök, Abiy Ahmed kérésére került sor, a munkákálatok hozzávetőlegesen 170 millió dollárba kerültek.

A város lakói és turisták mostantól szabadon látogathatják a 4000 négyzetméteres Unity Parkot is, mely a palotán kívül helyezkedik el. Annak ellenére, hogy az épület továbbra is a miniszterelnök otthona, a földterület hivatalosan visszakerült Addisz-Abeba városához.

Addisz-Abeba, Etiópia fővárosa Forrás: rvdw images/Shutterstock

A parkban a zöld területeket és a palota felújított épületei mellett egy állatkert is található. Az elrendezés és a formatervezés nagy részét játékosság jellemzi, ami különös ellentétben azzal a sötét korszakkal, amelyet a palota korábban megélt - amikor még tisztításokat végeztek és foglyokat kínoztak itt. Most furcsa szobrok és fűbe süllyesztett narancssárga vízilóféleségek találhatók a sétány körül, amely az bejárattól a palotához vezet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.