Építkezések veszélyeztetik a világörökséget Prágában

Prága
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 24. 14:26

Az UNESCO szakértői tavasszal látogattak el a cseh fővárosba, és értesülések szerint arra a megállapításra jutottak, hogy a város és a cseh állam nem védi megfelelő módon azokat az értékeket, amelyek alapján a prágai Óvárost felvették a világörökségi helyszínek listájára - számol be róla az MTI.

Forrás: Valdas Miskinis/pixabay.com

A szakértői jelentésről egyelőre nem hivatalosan a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának (ICOMOS) cseh központja tájékoztatta a CTK hírügynökséget. Az UNESCO szakértői elsősorban a felhőkarcoló-építési tervek miatt bírálják a cseh fővárost.

A történelmi városközpontttól délre eső Pankrác negyedben már álló, illetve épülő felhőkarcolók úgymond megbontják a történelmi várospanoráma képét, ezért a szakértők a projekt leállítását javasolják.

Bírálatok tárgya az új építési törvény tervezete is, amelyben csökkentenék a műemlékvédők beleszólását az új építkezésekbe.

Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnének, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját. Ugyanakkor a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Zizkov negyedben is. A Prágáról szóló szakértői jelentést az UNESCO hivatalosan a jövő évben tárgyalja meg. A cseh sajtó szerint a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján jelenleg mintegy 50 helyszín van, Európából például Bécs és Liverpool történelmi központja vagy a koszovói pravoszláv templomok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.