Turistaözöntől félnek az új londoni felhőkarcoló miatt

tömegturizmus
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 12. 13:40

Közel 305 méter, azaz kereken 1000 láb lenne London új felhőkarcolója, de a helyi turisztikai szakemberek meglepő okokból tartanak tőle a Telegraph szerint: túl sok látogatót vonzana. The Tulip, azaz Tulipán lenne a neve a feltűnést keltő, kinyílás előtt álló bimbóra hajazó épületnek, ami London második legmagasabb épülete lenne a The Shard után.

Az épület az uborkaszerű The Gherkin mellé épülne, és turisztikai szakemberek szerint annyi látogatót vonzana a környékre, amit a városrész már nem bírna el. Pedig más kimutatások szerint a Tulipán 1 milliárd fonttal (362 milliárd forinttal) növelné a gazdaságot és 600 új állást hozna létre.

The Tulip Forrás: Foster+Partners

Ráadásul a tervező egy ismert építésziroda, a Foster + Partners. Szerintük a tavaly novemberben benyújtott terv más téren is hozna London konyhájára: kulturális, oktatási, üzleti és technológiai eseményeknek adhatna helyet, ahol akár évi 20 ezer diáknak is bemutathatnák a főváros történetét. Ha a terveket mégis elfogadja a londoni City tanácsa, akkor 2025-re épülhet fel a torony.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.