A W350 munkanevű épületet nem csak úgy összedobják majd, hogy holnapra kész legyen: a terv az, hogy a vállalat – kapaszkodjon meg – háromszázötvenedik születésnapjára készüljön el, ami 2041-ben várható – írja a Lonely Planet News.
Talán már ki is találta, milyen magas lesz a felhőkarcoló: igen, háromszázötven méter! A hetven emeletes épülettel a vállalat célja, hogy környezetvédelmi szempontból is jelentős épületet hozzon létre, és egy olyan várost mozdítson előre, ami szinte újra erdővé válik azáltal, hogy a példa nyomán egyre több fából készült épület jön létre.
Az épület tervezésénél figyelembe veszik majd a Japánban oly gyakori földrengéseket.
A szerkezet a tervek szerint 180 ezer köbméter faanyagot ötvöz mindössze tizedennyi acéllal.
Az egyes emeleteken lesznek erkélyek is minden irányban, hogy a lakók élvezhessék a friss levegőt, illetve növényeket telepíthessenek.
Faanyag akad Japánban bőven: szárazföldi területének körülbelül kétharmadát erdőségek borítják, így az OECD-országok körében csupán Finnország áll nála jobban. Ennek ellenére csupán a fa harminc százalékát fogják helyben kitermelni a felhőkarcolóhoz, a fenntarthatóság érdekében: a japán cédrus és ciprus ugyanis lassan nő – a 2. világháború után ültetett példányok még csak mostanában kezdenek kitermelésre alkalmas korba érni.
A 600 milliárd jen (kb. 1433 milliárd, másképp fogalmazva 1,433 billió forint!) építési költségű épületben üzletek, irodák, szálloda és lakóegységek is helyet kapnak. A jelenlegi Guinness csúcstartó a világ legnagyobb fából készült épülete kategóriában a kanadai Vancouver Brock Commons nevű épülete, mely 53 méter és 18 emelet magas.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.