Díszkivilágítást kap nyártól a dalmát Klissza vára

megvilágítás
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 14. 10:20

Teljesen új fényben ragyoghat a nyári estéken a híres történelmi erődítmény, Klissza vára, amely tavaly rekordszámú látogatót vonzott, több mint 70 ezren járták körbe. Idén ennél is több turistát várnak.

Megvilágítást kap a Klissza vára Forrás: Shutterstock / Készítette: ninopavisic

Az EU közel 2,5 millió horvát kunát adott az erődítmény hangulatfényeinek felszerelésére. Az összegből az egész várat megvilágítják, így nyaranta este is látogatható lesz. A munkálatokra kilencven napjuk van a kivitelezőknek, ami azt jelenti, hogy a nyári szezon kezdetére elkészül a vár megvilágítása – írja a horvát Hrturizam turisztikai magazin.

Kilátás a Klissza várból Forrás: Shutterstock / Készítette: Joachim Bago

Klissza vára Dalmáciában, Splittől északkeletre, a Kozjak- és Mosor-hegység hágója közelében épült. Már a Bizánci korban is erődített hely volt, majd az Árpádok idején magyar kézre került. Klissza várát a tatárjárás tette igazán híressé, amikor a menekülő királynő és gyerekei ebben az erősségben találtak menedéket a tatár elől. A műemlék ma turisztikai létesítményként üzemel, belterében kiállításokat, tárlatokat mutatnak be, de a tengerre nyíló kilátásáért is érdemes meglátogatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.