Akkora a szmog Bangkokban, hogy az iskolákat is be kellett zárni

szmog
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 30. 11:54

Turistacsalogatók Bangkok Michelin-csillagos éttermei, és sokan kíváncsiak a nemrég felújítótt Wat Arun pagodára is, de a thaiföldi főváros most mégsem bizonyul a legjobb úticélnak. 400 iskolát kellett bezárni, mert a levegő hetek óta súlyosan szennyezett.

Riasztó szmog ül Bangkok felett Forrás: Shutterstock / Készítette: SemPhOtO

A 12 millió lakosú Bangkokban a szálló por mértéke szerdán elérte a 86 mikrogrammot, ami már káros hatással van az emberre. A különösen veszélyes, finomszemcsés por a tüdőbe jutva akár hónapokon át a szervezetben maradhat, súlyos egészségügyi problémákat okozva. Az elmúlt hónapban Bangkok levegőminőségi mutatója gyakran túllépte a 150 pontot, amely már az egészségtelen kategóriába tartozik. Szerdán ez az érték pedig már 183 volt – írja az MTI.

Már a cukornádlét szóró drónok sem segítenek

A thaiföldi főváros hatóságai több módon is igyekeznek enyhíteni a tavaly év vége óta tartó súlyos állapotokon, egyebek mellett mintegy 50 drónnal, amelyek cukornádlét szórnak szét a levegőben. A folyadék részben megköti a szállóport, amely a régóta tartó szélcsendes időjárás miatt egyre inkább nehezíti a lakosság életét.

A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint a mérési adatok az utóbbi egy év legsúlyosabb légszennyezettségét mutatják. Bangkokban egyre gyakoribbak az ehhez hasonló időszakok, nagyrészt azért, mert a nagyvárosban a gépjárművek száma meredeken emelkedik. A számuk jelenleg 9,8 millió, és csaknem 2 és fél millió közülük dízelüzemű.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.