München az egekbe emelné a tömegközlekedését

gondola
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 06. 09:24
München vezetése arról tárgyal, hogy a város két északi kerületét "lebegő villamossal" kössék össze.

Az új jármű két metrómegállót, az Oberwiesenfeld-et és a Studentenstadt-ot kötné össze – írja a Lonely Planet. E két megálló egymástól négy és fél kilométerre található közúton. Bár ez nem tűnik nagy távnak, a lakosoknak két lehetősége van: öt megállót bemetrózni a központba, ott átszállni, majd újabb öt megálló után megérkezni a célba. Vagy, ami még rosszabb: a dugóban állni. Dugó szempontjából ugyanis München Németország második legrosszabb helyzetben lévő városa.

Holdtölte a londoni Emirates Air Line egyik kabinja mögött - ez a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Forrás: AFP/Glyn Kirk

A siker azonban közel sem garantált: az a tapasztalat ugyanis, hogy a kabinos sífelvonókra emlékeztető járművek dimbes-dombos területeken jól teljesítenek, városban viszont nem. Ha csak a londoni Emirates Air Line vonalat vesszük, hírhedten kihasználatlan – még az is megjelent vele kapcsolatban, hogy a síkabin emoji a legkevesebbet használt a helyiek Twitterén. Egyszerűen nem érdekli az utazókat. Ugyanakkor Franciaország is lát fantáziát benne: összesen öt helyen van folyamatban lebegő villamos tervezése vagy építése, melyek 2021-től állnak munkába. Náluk ráadásul Brestben sikerrel debütált egy 2016 végén: ez nemrégiben már az egymilliomodik utazót fogadta, ami különösen azért nagy dobás, mert Brestben mindössze háromszázezer lakos van.

A müncheni tömegközlekedés jelenleg csak a munkába ingázókat szolgálja jól ki, akik a városközpont és a külvárosok között utazgatnak. A szakértők abban reménykednek, hogy ha a négy és fél kilométeren megvalósul és beválik az új tömegközlekedési forma, akkor München más részein is bevethetik majd a közlekedési problémák megoldására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.