Lewis Pugh brit extrémsportoló olyan célt tűzött ki maga elé, amit eddig még senki nem tudott teljesíteni. A 48 éves férfi 49 nap alatt, mintegy félmillió karcsapás eredményeként tette meg az 530 kilométeres távot Anglia délnyugati csücskétől Doverig, ezzel hosszában átúszva a La Manche csatornát. Dover városába, pontosabban a Shakespeare Beach partjára 2018. augusztus 29-én, szerdán érkezett meg. Ez az a strand ahonnan a legtöbb átúszási kísérletet kezdeni szokták.
július 12-én indult Long Swim vállalkozás meghirdetett célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tengerek szennyezettségére és a túlzott lehalászásra. A vízből kiszállva Pugh azt mondta, hogy útközben néhány delfint és madarat, továbbá rengeteg medúzát látott, de halat szinte semennyit, "annyira lehalászták a Nagy-Britannia körüli vizeket".
A La Manche csatornát sokan ússzák át, de általában széltében. Legszűkebb pontján, az angliai Dover és a franciaországi Calais között, a távolság mindössze 32 kilométer. A jogász végzettségű Lewis Pugh már több extrém úszóteljesítménnyel is felhívta magára a figyelmet, a környezetvédelem nevében úszott például az Északi- és a Déli-sarkvidék jéghideg vizeiben, de Norvégia fjordjait sem hagyta ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.