HANDS UP címmel nyílt kiállítás az osztrák fővárosban. A siketek és nagyothallók világát bemutató tárlaton füldugóval és fejhallgatóval szerelik fel a látogatókat, akik így megtapasztalhatják, hogyan lehet hallás nélkül boldogulni a mindennapokban, és közben azt is megtudhatják, mi mindent adtak híres siketek a világnak.

Az osztrák főváros 1. kerületében, a Schottenstift alagsorában nyílt meg Ausztria első olyan állandó kiállítása, amely a siketek és nagyothallók világába kalauzolja el az érdeklődőket. A HANDS UP ötletét csaknem tíz évig dédelgette az érintettek képzésével és tanácsadással foglalkozó Equalizent, míg végül a Bécsi Gazdasági Ügynökség és az osztrák gazdasági minisztérium támogatásával idén megvalósulhatott az álmuk - olvasható a Bécs Város Külképviseleti Irodája közleményében.

A szájról olvasás Forrás: © equalizent GmbH / Sabine Gruber

A kiállítás célja, hogy megismertesse a hallókat a siketek világával és rámutasson: egy kis fantáziával és jó szándékkal milyen könnyű a kommunikáció még úgy is, hogy nem ismerjük a jelnyelvet. Az érdeklődők ezen kívül azt is megtudhatják, miként boldogulnak a siketek a mindennapokban: hogyan szól nekik a vekker és honnan tudják, ha csenget a postás? Az interaktív tárlat egyik csúcspontja, amikor a látogatók a saját testükön tapasztalják meg, miként érzékelik a siketek a zenét, és maguk is dalra fakadnak jelnyelven.

Mivel a siketek nem fogyatékossággal élőkként tekintenek magukra, hanem egy külön nyelvi és kulturális közösség tagjaiként, ezért a kiállításon külön részt szenteltek a híres siketeknek, valamint a siketek kultúrájának és történetének.

Vibráló platform Forrás: © equalizent GmbH / Sabine Gruber

A HANDS UP külföldi látogatók számára is teljes élményt nyújt, mivel vizuális elemekre és gesztikulációra épít, a videókhoz pedig német vagy angol feliratozás is választható. A kiállítás látogatásához a jelnyelv ismerete természetesen nem szükséges - írják a közelményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.