A május elsején életbe lépett intézkedést az El Mundo című napilap beszámolója szerint meglepetéssel fogadták az épp a szigeteken nyaralók, akik közül sokan arra panaszkodtak, hogy nem tudtak az emelésről.
Palma városának egyik hoteljében egy szállóvendég nem volt hajlandó kifizetni a megemelt összeget arra hivatkozva, hogy arról nem kapott előzetesen tájékoztatást. Végül a szálloda átvállalta a különbözetet.
A turisztikai főszezonra, azaz novemberig érvényes emelt összegű adó fejenként, naponta 1 és 4 euró közötti többletköltséget jelent szállástípustól függően. Például egy ötcsillagos hotelben 4 eurót, míg egy kempingben 1 eurót kérnek idegenfogalmi adóként.
Az ökoadóként emlegetett, de hivatalosan a fenntartható turizmusadó nevet viselő közterhet két évvel ezelőtt vezették be a Baleár-szigeteken azzal az indokkal, hogy a kormányzat anyagi forrásai szűkösek, miközben beruházásokra, a kulturális örökség védelmére, a turisztikai ágazat minőségének javítására van szükség ahhoz, hogy a turizmus növekedése tartós lehessen.
A Baleár-szigetek Spanyolország harmadik legnépszerűbb turisztikai úti célja volt 2017-ben, a dél-európai országba látogató 81,8 millió turista közül 13,8 millió érkezett ide.
A szigeteken kívül Katalóniában kell még idegenforgalmi adót fizetni Spanyolországban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.