Tíz fémdetektorkapuval, biztonsági átvilágító készülékekkel, kamerákkal és 12 járőrrel megerősítették a tavaly augusztusi, 16 halálos áldozatot követelő barcelonai és cambrilsi gázolásos merényleteket elkövető terroristasejt egyik fő célpontjának számító Sagrada Familia (Szent Család-templom) épületének biztonsági felügyeletét Barcelonában - írja az MTI a templom illetékeseinek közleménye alapján.
A bejelentés szerint az újabb biztonsági intézkedések bevezetését nem közvetlenül az említett terrorcselekmények tették indokolttá, ugyanakkor a tavaly augusztusi merényletekhez hasonló támadások veszélyét is figyelembe vették. A tavaly augusztusi, barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletekért felelős terroristasejt egyik gyanúsítottja ugyanis azt állította a bíróságon, hogy eredetileg nagyobb szabású merényleteket akartak elkövetni műemlékek és templomok, köztük a Sagrada Familia épületénél.
A repülőtereken alkalmazottakhoz hasonló, új berendezések telepítése - amelyhez a Vatikánban bevezetett biztonsági intézkedések adták a példát - és az újabb kamerák kihelyezése kétmillió euróba (csaknem 618 millió forintba) került. A templomba látogatókat korábban motozással vizsgálták át a biztonságiak. Marc Martínez, a templom biztonsági igazgatója elmondta, hogy korábban már számos, különböző méretű kést, önvédelemre szolgáló spray-ket és elektromos pisztolyt is foglaltak le egyes látogatóknál.
Az 1852-től 1926-ig élt Antoni Gaudí katalán művész mesterművének és Barcelona egyik jelképének számító Sagrada Familia évente mintegy 4,5 millió látogatót fogad, a világ egyik legismertebb keresztény temploma.
KAPCSOLÓDÓ ANYAG:
2026-ra készül el a Sagrada Familia 18 tornyú bazilikája
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.