
Szeptember 21-én, a béke nemzetközi napján adták át felújítva a montreali Fairmont The Queen Elizabeth szálloda leghíresebb szobáját, amelyet egykor John Lennon, a Beatles angol rockzenekar néhai énekes-gitárosa, feleségével, Yoko Ono japán-amerikai képzőművésszel együtt bérelt.
Az új külsővel felszerelt szoba még őriz ugyan egy régi tévékészüléket, de a látogatók a bútorok között barangolva már egy virtuális valóság fejhallgató segítségével tudhatnak meg történeteket a szerelmes pár legendássá vált életéből.
És bár a szoba hivatalosan nem múzeumként működik, csak úgy lehet megnézni, ha azt valaki kibérli egy éjszakára 1969 dollárért - az összeg egyben az egyik legismertebb daluk születésének időpontjára is utal. Jövőre azonban a szálloda már 2400 dollárra emeli fel a bérleti díjat - írja a GlobalNews.
A hotel 1742-es számú lakosztályának ágyában elmélkedett a békéről és a szeretetről John Lennon és Yoko Ono, és 1969. május 31-én itt rögzítették a Give Peace a Chance (Adj esélyt a békének) című dalt is, amely az egyik leghíresebb békehimnusszá vált.
A megújult lakosztály átadójának alkalmából több ágyat is kihelyeztek csütörtökön a szálloda elé, amelyekbe bárki belefeküdhetett a béke nemzetközi napja alkalmából. Tegnap a The Daily Telegraph is leközölt egy cikket, amelyben a világ tizenöt legbékésebb országa közé a békeindex alapján Magyarországot is beválasztották.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.