Bécs festői szőlőhegyeire csábítja az osztrák főváros lakóit a szüreti időszak egyik legnépszerűbb rendezvénye, a Bécsi Bortúra (Wiener Weinwandertag), amelyet idén szeptember 30-án és október 1-én tartanak. A résztvevők három útvonal közül választhatnak, a legbevállalósabbaknak a Neustifttől Nussdorfig vezető, 10,8 kilométeres vagy a bő egy kilométerrel rövidebb, 9,6 kilométeres útvonal ajánlott, amely Strebersdorftól Stammersdorfig vezet a 21. kerületen keresztül.
A kevésbé rutinos túrázók az ottakringi 4,5 kilométeres távon próbálhatják ki magukat, de akár ennél kisebb szakaszok megtételével is bele lehet kóstolni a kirándulásba és a bécsi szőlőhegyek nyújtotta kulináris élvezetekbe. Az útvonalak mentén ugyanis 10 és 18 óra között pincészetek és heurigerek várják borral, musttal és a hozzájuk passzoló harapnivalóval a megfáradt vándorokat. Sokan veszik célba ilyenkor az osztrák főváros borászatát, a Weingut Cobenzlt, ahol borkóstolókkal, zenés műsorral és változatos finomságokkal készülnek az alkalomra.
Bécs az egyetlen főváros a világon, amelynek saját szőlészete van, ráadásul az összes termőterület a város határain belül található. A város borászata több mint száz éves és 60 hektáron gazdálkodik környezetkímélő, fenntartható módon. A gyerekekre is gondoltak: őket a borászattal szemben egy igazi parasztudvar várja, mintegy száz haszon- és háziállattal.
Tavasszal indították újra a szintén a borászat közelében fekvő Café & Schloss Cobenzlt, ahol a Bécsi Bortúra alkalmából regionális ínyencségekkel, bécsi borral, sramlival és modern bécsi dalokkal, ún. wienerlieddel várják a fiatalokat. A vándoroknak egyébként egy okostelefonos alkalmazás is készült, amely segítségével az összes útvonalat és tudnivalót letölthetik a telefonjukra, és akár digitális pecséteket is gyűjthetnek az egyes pihenőknél. Az alkalmazást és az egyes útvonalak térképét itt lehet letölteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.