Sziesztázó hely nyílt Madridban óránként 6 euróért

szieszta
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 30. 14:21
Folyton csak nyúlik a szája, mert elfáradt a városnézésben vagy elpilledt egy kiadós ebéd után? Térjen be egy sziesztázóba, és dőljön le akár csak egy órára!

Dubaj, Belgium és Japán után mostantól már Madridban is talál ilyet, a héten nyitották meg ugyanis Spanyolország első Siesta & Go nevű pihenőhelyét.

Fotó: Siesta&Go

Az alvóbárba akár előre is be lehet jelentkezni, de ha véletlenül esik be, akkor is talál majd magának egy ágyat a 19 közül - írja a brit Metro News. Van több ágyas, közösségi szoba, de privát, egyágyas is - mindegyikben minden vendég után rendszeresen cserélik az ágyneműt is, vagyis a higiénia miatt az üzemeltetők szerint nem kell aggódni.

Fotó: Siesta&Go

Ha azonban valakit mégiscsak zavarna, hogy idegen helyen kell álomra szenderülnie, akkor azt is megteheti, hogy egyszerűen csak elfoglalja a társalkodó helyiség egyik karosszékét, papucsot húz, és kezében kedvenc újságjával kényelmesen elpilled benne. Fizetni a pihenésért óradíjban kell (a nyitás alkalmával most egy órára hat eurót, fél órára hármat), és attól függően, hogy a drágább egyszemélyes vagy közösségi szobában szeretne-e ledőlni. A számla végösszege persze attól is függ, hány órára béreljük ki azt az ágyat - mert minél többet durmolunk benne, annál olcsóbban tehetjük azt.

A bérleti díjban benne van az is, hogy a személyzet a kért időpontban ébreszti a vendéget, így aztán biztos, hogy senki nem fog elaludni, vagy álmában túlköltekezni. A sziesztázót egyébként kenyérpirítóval és kávéfőzővel is felszerelték, így bárki készíthet magának egy kis uzsonnát, vagy megfőzheti a délutáni feketéjét is, mielőtt még tovább indulna útjára.

Fotó: Siesta&Go

Az alvóbárt persze szándékosan a madridi pénzügyi negyed szívébe, Azcába tervezték, és elsősorban a környék irodaházaiból kikerülő, önmagukat álmosra dolgozóknak találták ki. Mert ahogy a cég is írja Facebook-oldalán: a délutáni szendergés csökkenti a feszültséget, jó hatással van a kreativitásra és fokozza a teljesítményt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.