A turizmus érdekében aknamentesítik a Jordán folyó partját

hely
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 17. 16:04
Izrael és a Palesztin Hatóság megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél.

Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust, azonban a terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták az ott lefektetett négyezer akna miatt - írja a Turizmus.com.

Bethabara feltárt romjai a mai Jordániában, ahol Keresztelő Szent János élt

Fotó: Nasib Bitar / Wikipedia



A Jerikótól délkeletre, a Holt-tengertől északra található földterület egy kis részét 2011-ben már aknamentesítették és megnyitották a nagyközönség előtt. A teljes aknamező felszámolása után a remények szerint megnövekszik a keresztény zarándokok száma, évente sok százezren utazhatnak majd a kereszténységnek erre az egyik legszentebb helyére. A becslések szerint a mintegy fél négyzetkilométeres részen 2600 harckocsi-elhárító és 1200 gyalogsági aknát fektettek le más csapdákkal és robbanószerkezetekkel.

Izrael azért aknásította el 1976 után a Jordán folyó nyugati partvidékét, hogy megakadályozza tankok és harcosok behatolását Jordániából. Emiatt máig számos aknamező található a jordániai határnál és a Golán-fennsíkon, ahol a szíriai erőket akarták feltartóztatni ezzel a módszerrel.

A Jordániával 1994-ben megkötött béke óta az Izrael és Jordánia közti határon nyugalom van, ami lehetővé tette a 2011-es részleges, és a várhatóan két év alatt elkészülő teljes aknamentesítést.

A hely azért is különleges, mert a zsidó hagyomány szerint az egyiptomi kivonulást követően itt keltek át a Jordán folyón Izrael földje felé haladva a zsidók. A két világháború között, Palesztina angol protektorátusa idején hét egyház is templomot emelt ezen a helyen: a kopt egyház, az orosz, az etióp, a görög, a román és a szíriai ortodox egyház, valamint a katolikus ferences rend.

Fotó: Beivushtang / Wikipedia


A szokatlan izraeli-palesztin egyetértést az izraeli médiában azzal magyarázzák, hogy a keresztény szent hely idegenforgalmának bevételei egyaránt szolgálják Izraelt és a Palesztin Hatóságot.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.