Menedékszobát állítottak fel Bécs belvárosában

Bécs
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 12. 16:34
Bécs, mint menedék - ezt mutatja be több aspektusból a Bécsi Múzeum (Wien Museum) bejárata előtt felállított tematikus szoba, amely október végéig folyamatosan és ingyenesen látogatható a belvárosban.

A menekültszoba 1945 óta veszi sorra azokat az eseményeket és alkalmakat, amikor az osztrák főváros befogadta a különböző okok miatt üldözött vagy konfliktusok elől menekülő embereket. A kiállítás többek között bemutatja az 1956-os magyar forradalom, a 1968-as prágai tavasz, a 80-as évek eleji lengyel feszültségek, valamint a rendszerváltás és a 90-es évek balkáni háborúinak menekültügyi vonatkozásait.

Az installáció apropója a szeptemberben Ausztriát is elérő nemzetközi menekültválság. Ahogy a múzeum honlapjáról letölthető segédanyag adatai közt is olvasható, közel 60 millió ember menekül jelenleg világszerte, melynek hátterében elsősorban a közel-keleti véres konfliktus áll. Emellett számos más felelőse is van a mára kialakult menekülthelyzetnek, úgy mint a szomszédságunkban zajló ukrajnai események.

Fotó: Peter Kainz

A menedékszoba négy falán a téma négy megközelítésben található: idővonal, szótár, különféle statisztikai adatok valamint egy képösszeállítás segít eligazodni a menekültügyben és annak bécsi vonatkozásaiban. Az installációt Hannah Arendt gondolatai szegélyezik a modern kori menekültekről, aki korábban maga is menekülni kényszerült a náci rezsim elől. A kiállításon felvonultatott adatokból több érdekesség is kiderül. Egyrészt, hogy Bécs tranzitországként játszik főszerepet a válságok során: 1945 óta mintegy 2 millió menekült érkezett, amelyből mindössze 700 ezer maradt tartósan az országban. Másrészt pedig a bemutatott anyagokon nyomon követhető az osztrák hozzáállás és ezáltal a menekült- ill. bevándorlási politika változása, amely egyértelműen a szigorítás irányába mutat - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.