Turistaadó bevezetését tervezik Mallorcán

Baleár-szigetek
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 13. 15:33
Turistaadó bevezetését tervezik Mallorcán

Napra pontosan egy éve írtunk arról itt a Travelón, hogy 2015-től a Baleár-szigetek valamennyi strandját ingyen wifivel fedik le. A mai legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy Mallorcán és a többi Baleár-szigeten is turistaadó bevezetését tervezik.

Fotó: Westend61 / Europress / Getty

Biel Barceló, a Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport idegenforgalmi minisztere a Mallorca Zeitung című német nyelvű hetilapnak elmondta: az adót várhatóan 2016 végén vezetik be, összege személyenként és naponta 1-2 euró lesz. A hírről először a helyi kereskedelmi rádióban a miniszterrel készített interjúban lehetett hallani, aki arról beszélt, hogy a korábbi kormányzásnak elhibázott lépése volt, amikor a korábbi idegenforgalmi adót kizárólag a szállodákba és apartmanokba becsekkolt vendégek után szedték. A jövő évre tervezett turistaadó azonban minden, a szigetekre érkező, turistára vonatkozik majd, függetlenül attól, hol száll meg - írja a Radioonemallorca.com.

A Baleári-szigeteken, Mallorcán, Menorcán, Ibizán és Formenterán 2002 és 2003 között ecotasa néven már vetettek ki a turistákra környezetvédelmi adót, de az idegenforgalmi szakma tiltakozása miatt megszüntették azt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.