Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét - közölte hétfőn az MTI-vel Deáky András, a Gyimesbükkért Egyesület elnöke.
Deáky András elmondta, hogy az őrtorony újraépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Hozzátette, jelenleg zajlik a rom régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés.
A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet.
A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállító termet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, A Rákóczi-vár újraépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek.
Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet a romániai megyék 1968-as megrajzolásakor a moldvai Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori „ezer éves határ" emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait amelynél háborús emlékhelyet hoztak létre.
Hozzátette, a Rákóczi-vár újraépítéséhez mintegy 220 ezer euróra (közel 70 millió forint) van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.