Kitiltották az autókat a római óvárosból

sétálóutca
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 03. 17:15
Egész nyáron gyalogosövezetté vált a római Capitolium-domb és a Colosseum közötti városrész az ókori műemlékek között a turisták nagy örömére.

Augusztus 31-ig teljesen lezárták a magánautók előtt a Forum Romanum melletti sugárutat.

Az olasz főváros ókori központjában kizárólag a tömegközlekedési járművek és a taxik haladhatnak, illetve természetesen a kerékpárok és a turistáknak szánt konflisok.

A gyalogosövezetet Ignazio Marino római főpolgármester vezette be. Marino tavalyi megválasztása óta harmadszorra adja át a gyalogosoknak a történelmi városrészt. A Velence téri Capitolium-domb és a Colosseum közötti terület tavaly nyáron és a karácsonyi szünetben is gyalogosövezetté változott.

A kerékpárral közlekedő római főpolgármester nem titkolt terve az, hogy ötéves mandátuma végére Róma központját megszabadítsa a járműforgalomtól. Ignazio Marino szabad ég alatti régészeti parkként képzeli el a Forum Romanum egész környékét.

A főpolgármester elképzeléseit nem osztják azonban a római autósok és a Forum Romanum körüli kereskedők sem, akik szerint a gyalogosövezettel egyes utcák elnéptelenednek, miközben máshol túlzottá vált a forgalom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.