Novemberben két hét alatt hat kerékpáros vesztette életét London egyetlen útszakaszán. Az első haláleset után például néhány órával több száz bringás tett tiszteletkört kerékpárján a Bow csomópontban, majd ahogy véget ért emlékező demonstrációjuk, néhány százméterrel arrébb egy társukat ütötték el, ő sem élte túl. A városban a kerékpáros balesetek száma 2006 és 2011 között mintegy 50 százalékkal nőtt.
A zsúfolt közlekedésű brit fővárosban azonban a bringások talán fellélegezhetnek, ha a város vezetése elfogadja azt a projektet, amely szerint 219 kilométernyi kerékpárút épülne az elővárosi vonatok vasúti pályája fölé. A SkyCycle-nak elnevezett kerékpárút terve szerint húsz év alatt készülne el az a tíz pályaszakasz, amelynek első etapja London keleti része és a Liverpool Street Station között teremtene kapcsolatot. A szakaszt mintegy 220 millió fontból (79 milliárd forintból) építenék- írja a Dailymail.
A három emelet magasságúra tervezett autómentes utakra kétszáznál is több helyen lehetne fel- és lehajtani, ráadásul pont azon a területen épülne, amelynek vonzáskörzetében több millióan élnek. A szakaszokon óránként 12 ezer kerékpáros tekerhetne, amely akár 29 perccel is lerövidíthetné számukra a közlekedést.
Így aztán a terv több szempontból is ígéretesen hangzik: nemcsak a kerékpáros közlekedés válhat szervezetebbé és biztonságosabbá, de a becslések szerint a levegőben futó kerékpárutat még felépíteni is kevesebbe kerül, mintha alagutakat vagy új felszíni utakat alakítanának ki.
A brit nemzeti kerékpáros jótékonysági szervezet (CTC) szerint mindenesetre a tervezőknek még alaposan dolgozniuk kell azon, hogyan oldják meg, hogy akkora magasságban a bringásokat ne zavarja a szembeszél, és, hogy megfelelő meredekségűre tervezzék a lebegő kerékpárútra felhajtó rámpákat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.