Négy országon át zakatol a Kárpátalja Expressz

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 28. 16:04
Három nap, négy ország, tizenkét program: ez a Kárpátalja Expressz szeptember 7. és 9. közötti útja röviden. A vonatút szervezőinek célja, hogy felhívják a figyelmet a határokon átívelő, kistérségi gazdasági, közlekedési és turisztikai együttműködés lehetőségére.

Kárpátalján a szovjet időkben széles nyomtávra állították a vasúti közlekedést, de 2010 óta, immár harmadszor ismét egy magyar vonat közlekedik az Osztrák-Magyar Monarchiában épített, de máig megmaradt normál nyomtávú pályán – olvasható a MÁV Zrt. sajtóközleményében.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori keleti területein megépült vasútvonalakat napjainkban több határ szeli át, ám a régi összeköttetések többé-kevésbé még mindig járhatók. Ezt tanúsította, hogy 2010-ben hatvanhat év után járt ismét magyar személyvonat Kárpátalja normál nyomtávú vonalain. Idén szeptember 7-9. között a Partiumon, Kárpátalján és a Felvidéken át vezet a Kárpátalja Expressz harmadik útja, bizonyítva, a vasút képes összekötni az itt élő nemzeteket – fogalmaz a vasúttársaság. A kapcsolatok ápolása mellett az utat szervező Info13 Közhasznú Egyesület célja, hogy felhívja a figyelmet a határokon átívelő, kistérségi gazdasági, közlekedési és turisztikai együttműködés lehetőségére.

Fotó: Info13
Fotó: Info13
Fotó: MÁV Zrt.

A Kárpátalja Expressz különvonat a MÁV Zrt. tulajdonában levő, magyar címerrel díszített, 017-es számú NOHAB dízelmozdonyból, valamint a tervek szerint hét személy- és egy étkezőkocsiból fog állni. A három nap alatt a szerelvény a Budapest – Debrecen – Nyírábrány/Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Halmi/Nevetlenfalu – Nagyszőlős – Beregszász – Csap/Ágcsernyő – Perbenyik – Kisújhely/Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest útvonalat teszi meg. Az utazásra jelentkezők tucatnyi ünnepélyes és hangulatos programon ismerkedhetnek meg a helyi magyar közösségekkel.

Hasznos tudnivalók

Részletes program: www.vasutinfo.hu
További információ: +36 (1) 239-1784, +36 (30) 456-0192, [email protected]
Részvételi díj: 2. osztály: 39 900 Ft,-/fő, 1. osztály: 49 900 Ft,-/fő, ami magában foglalja az utazások, a szállás, a félpanziós ellátás és az idegenvezetés díját.
Jelentkezés: www.info13.hu/karpatalja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.