Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA 40 éves modell és szakácskönyvíró, Chrissy Teigen nemrég bejelentette édesapja, Ron Teigen Sr. halálát.

Chrissy egy megható Instagram‑bejegyzésben számolt be a veszteségről: mint mondta, váratlanul érte a gyász, és felidézte emlékeit arról a férfiról, akit odaadó apaként és családtagként jellemzett.
Tegnap apával ébredtem, és már apa nélkül feküdtem le
- írta. Hozzátette, hogy a napja úgy indult, mint bármelyik másik, egészen addig, míg meg nem tudta, hogy az édesapja örökre elment. Chrissy hozzátette: régóta azt hitte, érzelmileg felkészült már a veszteségre, mert az édesapja mindig is „öregpapa” volt. Sokszor beszéltek erről, és úgy gondolta, teljesen kibékült a gondolattal, hogy egyszer megérkezik az a bizonyos telefonhívás - de végül mégsem így történt.
Néhány hónappal ezelőtt el tudtam menni egy hétre. Levelet írtam apámnak arról, mennyire hálás vagyok neki. Arról, hogy milyen keményen dolgozott értünk gyerekkorunkban, és mennyire szeretem őt
- mesélte az amerikai énekes, John Legend felesége, hozzátéve, hogy hálás, amiért időt szakított erre, és az apja elolvashatta a levelet.
A bejegyzés végén még elbúcsúzott tőle, és azt írta, minden este beszélgetni fog vele, valamint megköszönte, hogy ilyen nagyszerű apa volt - írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.