Kylie Minogue könnyek között beszélt arról, hogy 2021-ben másodszor is mellrákkal küzdött, miután először 2005-ben győzte le a betegséget. Az első alkalommal a diagnózisa napokon belül nyilvánosságra került, mivel éppen világturnén volt. Ezúttal azonban mindent titokban tartott.

Próbáltam megtalálni a megfelelő pillanatot, hogy beszéljek róla, de akkor egyszerűen nem ment. Csak egy árnyéka voltam önmagamnak
- vallotta be az énekesnő.
2023-ban a Grammy-díjas Padam Padam című dal hatalmas sikert hozott számára, és Kylie azt mondta, a szám „rengeteg új ajtót nyitott meg előtte”. Ugyanakkor furcsa érzés volt számára, hogy közben eltitkolta azt a súlyos egészségügyi harcot, amin keresztülment.
Belül tudtam, hogy a rák nem csupán egy apró epizód volt az életemben. Ki kellett mondanom, mi történt, hogy el tudjam engedni.
A vallomás az új, Kylie című Netflix-dokumentumsorozat harmadik epizódjában hangzik el. Az énekesnő most azért érezte fontosnak a megszólalást, mert őszinte akart lenni.
Szerencsére ezen is túljutottam, és most minden rendben van. A dokumentumfilm készítése során sok meghatározó pillanatot idéztem fel az életemből, és ez is közéjük tartozik. Tudom azt is, hogy valakinek odakint hasznos lehet egy gyengéd emlékeztető arra, hogy menjen el a szűrővizsgálatokra.
- tette hozzá az énekesnő, megjegyezve, őt a rendszeres kontrollvizsgálatai során diagnosztizálták, és a korai felimerés rengeteget segített. Az egyik megküzdési módja az volt, hogy dalt írt a történtekről Story címmel, régi alkotótársával, Richard „Biff” Stannarddal.
Az anyaságról – amelyről éveken át gyakran beszélt mint vágyáról – így vallott:
„Próbálkoztam. Még a kemoterápiát is elhalasztottam miatta, ami akkor nagyon ijesztő volt, mert csak azt akarod, hogy a rák eltűnjön. Biztonságban akarod érezni magad. Többször próbálkoztunk lombikkezeléssel, mindig egy halvány reménysugárral. De nem tudtam volna úgy élni, hogy meg sem próbálom.”
Ha sikerült volna, az szinte csoda lett volna. De nem így alakult. Az ember persze elgondolkodik rajta, milyen lett volna. Nagyon közel állok a családomhoz. De ez nem az én utam volt.
A filmben még egy levelet is felolvas annak a gyermeknek, „aki talán megszülethetett volna” - írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.