Komoly jogi nyomás nehezedhet Elon Muskra Franciaországban. A párizsi főügyész, Laure Beccau közölte: amennyiben vádat emelnek a techmilliárdos ellen, és továbbra sem tesz eleget a bírósági idézéseknek, akár elfogatóparancsot is kiadhatnak ellene.

Az ügy középpontjában az X közösségi platform működése áll, különösen a Grok nevű chatbot és az oldal algoritmusai által generált tartalmak. A francia hatóságok vizsgálata szerint a platformon holokauszttagadó, illetve gyermekeket ábrázoló erotikus képek is megjelentek, amelyek törvénybe ütközhetnek.
A vizsgálat még tavaly januárban indult, azóta pedig több kontinensre is kiterjedt. A francia ügyészség az Europollal és a csendőrség kiberbűnözés elleni egységével közösen februárban házkutatást is tartott az X franciaországi irodáiban, miután panaszok érkeztek az algoritmusok működésére.
A hatóságok figyelme különösen a Grok chatbot működésére irányult. Emellett Baltimore városa is pert indított a rendszer miatt, miután kiderült, hogy a chatbot tizenegy nap alatt közel hárommillió manipulált képet generált. A jelentések szerint ezek között több mint 23 ezer olyan kép volt, amely gyermekeket ábrázolt.
Az X mögött álló mesterséges intelligencia-fejlesztő vállalat, az xAI több országban is hatósági vizsgálatokkal néz szembe. A cég január közepén bejelentette, hogy korlátozza a chatbot képszerkesztési funkcióit, és bizonyos országokban letiltja a kihívó öltözetben szereplő személyekről készíthető képeket.
A francia ügyészség április 20-ára idézte be Elon Muskot, valamint az X korábbi vezérigazgatóját, Linda Yaccarinót kihallgatásra. Musk azonban nem jelent meg a meghallgatáson. Emiatt május 7-én előzetes vizsgálat indult ellene.
Laure Beccau főügyész hangsúlyozta: ha a vizsgálat végén megalapozottnak találják a gyanút, és Musk a továbbiakban sem reagál a bírósági idézésekre, a francia törvények lehetővé teszik elfogatóparancs kiadását. A párizsi ügyészség közlése szerint eddig nem kaptak választ az amerikai igazságügyi minisztériumtól az üggyel kapcsolatos megkereséseikre, ugyanakkor Beccau azt is kiemelte, hogy más ügyekben az amerikai hatóságokkal való együttműködés továbbra is kiváló – írja a Blikk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.