A sztárszínész özvegye elárulta: hirtelen jött a betegség

fekete párduc
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 21. 20:10
Chadwick Boseman halála sokakat megrázott. Nem volt köztudott, hogy súlyos beteg.

Az egész világot megrázta Chadwick Boseman hirtelen jött halála. A Marvel-filmek sztárja, a Fekete Párduc 2020 augusztusában, mindössze 43 éves korában vesztette életét vastagbélrákban, amit a tragédia előtt négy évvel fedeztek fel nála. Halálos kórjával vívott harcát azonban sokáig nem hozták nyilvánosságra, betegségéről még kollégái és munkáltatói sem tudtak. Abban reménykedett ugyanis, hogy a filmet, amin még dolgozott, be tudja fejezni. Ez azonban sajnos nem így történt. Most azonban, közel hat évvel elvesztését követően özvegye eddig soha nem hallott híreket osztott meg a történtekről.

Így élte meg rákos betegségét Chadwick Boseman.
Így élte meg rákos betegségét Chadwick Boseman. Fotó: Marvel Studios

Minden olyan hirtelen történt. Néhány hét alatt lett rosszul. A vastagbélrák nagyon alattomos betegség

 - nyilatkozta özvegye,  Simone Ledward Boseman, kiemelve, férje egy rövid időre, 2018-ban remisszióra került. A daganat azonban még azon év végére visszatért immáron negyedik stádiumban.

Hogy miért tartotta titokban az egészet? Azért, mert Chad nem olyan ember volt, aki azt akarta volna, hogy másként bánjanak vele csak azért, mert beteg. A munka tartotta őt mozgásban. Ezért nem akarta, hogy a betegsége miatt ez megváltozzon. Nem akarta, hogy kesztyűs kézzel bánjanak vele, mert azt feltételezik, hogy nem képes elvégezni a munkáját a rák miatt 

- jelentette ki.

 

Chadwick Boseman örökségét özvegye próbálja fenntartani

A szerelmesek 2020-ban, mindössze pár hónappal a színész halála előtt házasodtak össze. Simone már több posztumusz díjat is átvett elhunyt párja nevében és beszédeket is szokott mondani, írja az UNILAD.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.