
Ferencz Orsolya a műsorban elmondta, hogy Kapu Tibornak - aki már a rábízott kísérletek elvégzésén dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson - minden másodperce foglalt, ami annak köszönhető, hogy az Axiom-4 küldetésben több mint 60 kísérletben 31 ország vesz részt, a kísérleteknek pedig közel fele a magyar kísérletcsomag részét képezi, ezeket a magyar űrhajós egyedül hajthatja végre.
A miniszteri biztos kiemelte: minden kisebb vagy nagyobb elvégzett munkafázis egy új információt jelent, nagyon sok olyan új tudnivaló van még például növénybiológiai kísérletekben, ami rendkívül informatív.
A Nemzetközi Űrállomásra csak a NASA engedélyével, rendkívül szigorú feltételrendszer teljesítésével lehetett bármilyen kísérletet bevinni - hívta fel a figyelmet Ferencz Orsolya, majd hozzátette: ezekről a kísérletekről bizonyítani kellett, hogy ténylegesen új tudományos eredményeket fognak produkálni, illetve, hogy kell hozzájuk az űrállomás környezete.
A miniszteri biztos az Axiom-4 küldetés részeként a muslicákkal megvalósuló kísérletekről elmondta: ezek során egy olyan génmódosítást, egy olyan lehetőséget vizsgálnak, amivel biológiai sugárzásvédelmet lehet esetleg élő szervezetben produkálni, ami nagyon fontos akkor, "ha hosszú távon akarunk akármilyen élő szervezetet a kozmikus sugárzásban életben tartani". Ez egy forradalmian új és a nemzetközi tudósközösség figyelmét is felkeltő kísérlet lehet - tette hozzá.
Ferencz Orsolya kuriózumnak nevezte, hogy a magyar programhoz eszközt is fel lehetett vinni a világűrbe. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetére bármit bevinni fokozott felelősséget jelent, Kapu Tibor azonban több féle magyar élelmiszer terméket - többek között egy magyar csokoládéfejlesztést, a Stühmer egyik készítményét - is fel tudott vinni az űrállomásra.
A miniszteri biztos tájékoztatása szerint hétfőn a magyar űrhajós egy élő fizikaórát tartott fiataloknak. A tanóra során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mestertanárai olyan kísérleteket találtak ki, melyeket Kapu Tibor az űrben, a gyerekek pedig a Földön egyszerre végeztek el, de az eredmény különböző lett, hiszen a világűrben súlytalanság van, a Földön pedig a gravitáció hatott az eszközökre - magyarázta.
Minden emberes űrrepülés óriási érdeklődésre tart számot az egész világon: Kapu Tibor a 636. űrhajós a világon, Farkas Bertalan pedig a 94. volt a sorban - hívta fel a figyelmet Ferencz Orsolya.
Az űrkutatás egy fantasztikus szektor, ugyanis nagyon sokrétű
- hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy Magyarországon azért indult el 21 magyar egyetemmel az UniSpace elnevezésű, három féléves tudományos továbbképzés, mert a természettudománytól a műszaki tudományokon, az élettani tudományokon keresztül a társadalomtudományi területekig mindenféle szakterület érintett az űrszektorban.
Ferencz Orsolya a tudományos tartalmon kívül a legfontosabbnak azt a fajta motivációt nevezte, amit a fiatalok az űrkutatás területétől kapnak.
Hihetetlen népszerű a fiatalok körében ez a terület
- hangsúlyozta.
A miniszteri biztos reményének adott hangot, hogy a jövőben az egyetemes emberiség békés, tudományos céljaira fogják használni ezeket a technológiákat, mivel azok kockázatokat is rejtenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.