Vidám hangulatban töltötte a csütörtöki napot Londonban Katalin hercegné és Vilmos herceg, akik a Temze partján működő kisebb üzleteket és árusokat látogattak meg. A pár több helyen is megállt, megkóstolta a helyi termékeket, sőt egy-egy standnál még a kiszolgálásba is besegített.

Az egyik standnál a mézről beszélgettek egy árussal, akinek Katalin arról mesélt, hogy a különböző virágok jelentősen befolyásolják a méz ízét. A hercegné szavait férje rögtön egy kis tréfával kommentálta.
Katalinnak saját méhei vannak, nagyon sokat tud róluk
– mondta Vilmos herceg a körülöttük állóknak, majd mosolyogva feleségéhez fordult:
Vigyázz, mit mondasz, mert könnyen kijavíthatnak téged.
A hercegné valóban régóta foglalkozik méhészettel, amelyet öccsével, James Middletonnal közösen űz. Tavaly a World Bee Day alkalmából egy videóban is beszélt erről a hobbijáról. Akkor úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy felhívják a figyelmet „egy apró rovar hatalmas munkájára”, hiszen a méhek beporozzák a növényeket, segítik a biodiverzitást és hozzájárulnak az ökoszisztéma működéséhez.
A nap során Katalin sem maradt adós egy kis visszavágással. A pár a Southwark Brewing Company sörfőzdébe is ellátogatott, ahol a hercegné felmászott egy létrán, hogy közelebbről megnézze az egyik hatalmas főzőüstöt. Ezután egy nagy fakanalat kapott, amellyel a forró keveréket kellett megkevernie.
Vilmos nevetve jegyezte meg, hogy ő inkább lentről figyel.
Majd innen lentről beszélgetünk
– mondta tréfásan.
Ne aggódj, én elvégzem a nehéz munkát
– válaszolta mosolyogva Katalin.
A program jó hangulatban telt, ugyanakkor egy pillanatra komolyabb téma is szóba került. Amikor később sört csapoltak a látogatás során, a hercegné röviden utalt korábbi egészségi problémáira is. A hercegné 2024 januárjában jelentette be, hogy daganatos betegséggel küzd, amely miatt kemoterápiás kezeléseken esett át, de mostanra sikeresen legyőzte a rákot.
Most arról beszélt, hogy a diagnózis óta sokkal tudatosabban kell figyelnie az alkoholfogyasztásra.
A diagnózisom óta nem igazán ittam alkoholt, jobban oda kell figyelnem erre
– idézte a hercegné szavait a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.