Minden jelenlévő csak ámult: egészen újfajta közömbösséget mutatott Károly fia, Harry herceg felé

Károly király
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 13. 12:30
Amikor Károly király beszédet mondott az állami díszvacsorán a francia látogatás során az Egyesült Királyságban, kedves utalást tett Vilmos hercegre, de nem említette eltávolodott fiát, Harryt. Egy királyi szakértő szerint azonban ennél többről van szó.

III. Károly király erőteljes üzenetet intézett fiához, Vilmos herceghez a keddi állami díszvacsorán, amellyel egyben a francia állami látogatás utolsó napját zárta az Egyesült Királyságban.

Egy szakértő szerint Károly király beszéde mögött sokkal több áll mint, amit először gondolnánk.
Egy szakértő szerint Károly király beszéde mögött sokkal több áll mint, amit először gondolnánk Fotó: PA /  Northfoto

A vacsorán, amelyen jelen volt Emmanuel Macron francia elnök feleségével, Brigittel, valamint a walesi herceg és hercegné, és több száz vendég, a király megindító beszédet mondott a királyi családról és Franciaországhoz fűződő kapcsolatukról. Beszéde során Károly király szeretettel szólt legidősebb fiáról, Vilmos hercegről, és méltatta döntését, hogy családjával a windsori kastélyt választotta otthonául, különösen annak normann eredete miatt.

A kastély, ahol ma este találkozunk, ősöm, és egykori honfitársatok, a normandiai Vilmos herceg kezdte építtetni 1070-ben. Ez maradt a világ legrégebbi és legnagyobb, máig lakott kastélya. Így különösen találó, hogy fiam, a walesi herceg, aki az akkori Vilmos nevét viseli, Windsorban telepedett le családjával, akárcsak oly sok elődünk

- mondta az uralkodó.

Sokan gyorsan észrevették, hogy a beszédben nem esett szó Károly másik fiáról, Harry hercegről, aki 2020-ban feleségével, Meghannel visszalépett a királyi feladatoktól, és Kaliforniába költözött.

Bár sokan úgy vélték, hogy Harry kihagyása III. Károly király részéről szándékos sértés volt, Jennie Bond királyi szakértőnek más elmélete van.

Szerintem egyáltalán nem jelentős, hogy Harry nem került említésre. Valóban nagyon furcsa lett volna, ha a király megemlíti őt egy olyan állami eseményen, amely teljes egészében az angol-francia kapcsolatokra irányult. A Vilmosra tett utalás pusztán a nevéből, a kastélyból és annak a normandiai herceghez fűződő kapcsolatából eredt. Semmiképp sem tekinthető sértésnek.

Arra a kérdésre, vajon a sussexi hercegi párt megérintette-e, hogy kimaradtak a király beszédéből és az állami látogatásból, Jennie azt felelt, hogy szerint a sussexi páros nem szentelt különösebb figyelmet Macron látogatásának.

Ha mégis, valószínűleg inkább megkönnyebbültek, hogy nem nekik kellett díszbe öltözniük és végigcsinálniuk egy ilyen érzékeny és stresszes diplomáciai eseményt

- tette hozzá a szakértő.

Tekintettel Harry és apja, Károly király hosszú ideje feszült viszonyára, nem meglepő, hogy a herceg neve nem hangzott el a beszédben. Harry herceg nemrég a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy szeretné a békülést apjával, bár azt állítja, a király nem hajlandó beszélni vele - írta a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.