AktuálisMár üzemel az első nemzeti cigibolt A szigorú arculati kézikönyv szerint nyílt meg az első nemzeti dohánybolt a főváros XIX. kerületében. A július 1-jétől már kizárólagos eladási joggal árusító üzlet tulajdonosainak vegyesboltja van, de onnan kiszorult a cigaretta a törvény miatt.
CelebGianni várja a nőt, aki magával ragadja Azt mondják, aki sikeres a munkájában, az kevésbé az a magánéletben. Gianni elégedett lehet az üzleti sikereivel, de a magánélete az utóbbi években nem volt éppen zökkenőmentes.
VéleményVélemény: Női nem Lehet, hogy a férfiirigység beszél belőlem, de úgy látom: a valamelyik kereskedelmi adón vetített török szappanopera sztárja, Szulejmán is több férfiasságot sugároz, mint a mi új Szultánunk.
AktuálisSzexrekord: ezer nőt repítene a csúcsra Szultán Félénk, de hódítani akar. Szultán, a harmincas éveiben járó fiatalember gondolt egy merészet: szexrekordra készül, egy nap alatt harminc, harminc nap alatt ezer hölgyet elégítene ki.
AktuálisGyalázat: megrongálták a meggyilkolt házaspár sírhelyét Durva kegyeletsértést követtek el a másfél éve meggyilkolt Baunok házaspár ellen: megrongálták frissen elkészült síremléküket. A megrázó esetről lányuk számolt be az egyik internetes közösségi oldalon.
CelebAttraction: három hónapig nem láthatják a gyerekeiket Nem szeretne celebgyerekeket nevelni, s a fél világon áthurcolni csemetéit Szűcs Zoltán, ezért három hónapra el kell búcsúznia a kicsiktől.
SportNégy siófoki csalta el a Fradi-meccset? Ismét dübörög a labdarúgó-bundabotrány, ezúttal a tavaszi FTC–Siófok élvonalbeli bajnoki meccs körülményeit vizsgálják az ügyészségi nyomozók. A gyanú szerint négy vendégjátékos csalt.
AktuálisKossuth mellé temetik Horn Gyulát A Fiumei sírkert 15-ös parcellájában helyezik örök nyugalomra a néhai miniszterelnököt. Kevés szomszédja lesz: Hornhoz legközelebb Kossuth Lajos nyugszik majd, de Kádár János sírja sincs messze.
CelebSúlyos állapot: szívműtét várhat Bódi Gusztira Ráijesztett orvosa Bódi Gusztira. A korábban szívműtéten átesett zenész ketyegője újra rendetlenkedik, ezért nyugalomra és diétára van szüksége. Ha tovább romlik az állapota, újra kés alá kell feküdnie.
CelebSzépségkirálynő-botrány: Korinna csak nyer azzal, ha beperelik A lázadó szépség pontosan tudja, mit csinál, jogászok utasításai szerint cselekszik. Nehéz dolguk lesz ellene Hajdúéknak, a per az ügyvédek szerint akár évekig is elhúzódhat.