AktuálisCirkusz lesz a Quimby-koncerten A Sziget köztársaság nulladik napján, vagyis kedd este egy egyszeri és megismételhetetlen 12 órás koncertfolyamot szeretne tető alá hozni a Quimby.
SportÍgy nehéz eladni a Fradit Aligha jött meg a Ferencvárossal összehozott befektetőnek a vásárlási kedve a csapat Videoton elleni produkcióját látva. Vagy ha mégis, hát komolyabb játékosokat kellene szerződtetnie.
AktuálisNagy Feró: megdöbbentem Cipő dalán Szomorú apropója van a Sziget mai, vagyis mínusz egyedik napjának. A szervezők a nemrég elhunyt Cipőre emlékeznek egy négyórás koncerttel, ahol a Republic énekesének dalait adják elő kollégái.
CelebVastag Csaba nevét vette fel Rózsa Vastag Csaba megismerte névrokonát, Vastag Csabát és édesanyját, Vastag Csaba Rózsát. A Vastag Csabák azóta is összetartanak, még egy közös koncertben is benne lennének, a többi már csak a jövő zenéje.
AktuálisFlóra vigasztalta Orbánt a vereség után Jól indult, de rosszul végződött a Puskás Akadémia első „hazai mérkőzése”. A Videoton stadionjában megrendezett találkozón kiderült: a Felcsútnak alig van szurkolója, fő támogatójuk pedig a klub elnöke, aki egyben a falu polgármestere is.
AktuálisKáosz fogadja a külföldi turistát A varázslatosan szép portugáliai Porto után a második legnagyszerűbb turistacélpontnak választotta Budapestet a BBC utazási portálja, a Lonely Planet. Fővárosunk történelmi hangulata valóban lenyűgöző, még akkor is, ha a Magyarországra...
AktuálisItt ülnek a híres gonosztevők Szeged, Sopronkőhida, Márianosztra, Tiszalök, Kalocsa – ezek a városok adnak otthont az ország leghírhedtebb rabjait őrző börtönöknek. A legszigorúbbnak tartott fegyintézet a szegedi Csillag, nem véletlen, hogy a tényleges életfogytosok...
AktuálisNem baleset volt Csaba tragédiája? Előállította és kihallgatta az ír rendőrség azt a lengyel lányt, aki márciusban autójában egy magyar férfival az Ír-tengerbe zuhant. A fiú meghalt, a családja szerint pedig nem baleset volt…
AktuálisViktória lelkéért imádkozik Drávaszerdahely Senki nem érti, miért lett öngyilkos a tízéves Zs. Viktória Drávaszerdahelyen. A tragédia mindenkit letaglózott, a falubeliek együtt imádkoznak a gyermek lelki üdvéért.