Nagy visszatérés – Megváltozott Dombóvári Vanda

Nagy visszatérés – Megváltozott Dombóvári Vanda

Dombóvári Vanda
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 23. 10:00
Másfél évig bírta az önkéntes száműzetést Dombovári Vanda. Az RTL Klub mindig pörgős műsorvezetője rájött, hogy a kamerák előtt érzi igazán jól magát. Az újrakezdéshez a külsejét is megváltoztatta.
kbv

Tizenhét évnyi tévézés után másfél éve döntött úgy Dombóvári Vanda, hogy csendesebb, a képernyőtől távoli életre vágyik. Besokallt, ahogy akkor fogalmazott és az is ösztökélte a váltásra, hogy kisfiával, a most hatéves Gergővel több időt tölthessen.

Gyulára költözött, ám ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön számára is: nem tud tévézés nélkül élni. Szeptemberben az RTL Klubon két műsorral tér vissza egyszerre: Molnár-Schweizer Ágnes mellett a Kölyökkalauz, Somogyi Zoltán oldalán pedig a Lifestyle magazinban lesz látható hétvégente méghozzá régi kollégái között, akikhez barátság fűzi. A legnagyobb változás Vanda külsejében lesz. 

– Korábban nem növeszthettem meg a hajam, hiszen volt, hogy egy adást több részletben vettünk fel, nem lehetett volna, hogy a néző egyszer így, két perc múlva másként lásson. Aztán a kisfiam mondta, hogy szeretné, hogy neki is hosszú hajú anyukája legyen, én pedig nem ellenkeztem – mondta lapunknak Vanda, aki azt is elárulta, nem adja fel gyulai bázisát.

– Ingázni fogok a két város között. Szentül hittem, hogy a kisvárosi élet lesz a jövőm, hogy több időt tölthetek a kisfiammal. De végül annyit dolgoztam, hogy nem így lett. Jókor csörrent meg a telefonom, nem tudtam ellenállni, Gergővel is többet lehetek így – magyarázta Vanda. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.