AktuálisAki megérinti az 5 lábú bikát, fiút szül Egy indiai férfinek van egy ötlábú bikája, amely nemcsak azért érdekes, mert mutáns, hanem azért is, mert aki megérinti, garantáltan fiúgyermeket szül. Állítólag.
Aktuális5 eset, amiért büszke lehet arra, hogy embernek született Ebben az évben több olyan esemény is volt a világban, amely miatt nem kell szégyellünk, hogy nem amőbának születtünk. Az emberek igenis képesek összefogni egy-egy jó ügyért, és nem csak azért, hogy utána azt érezzék, jót tettek.
CelebA Harry Potter színésze idén is csak gazdagodott Daniel Radcliffe 2013-ban nemcsak a haját növesztette meg, de a vagyonát is gyarapította. 2,2 milliárdot keresett idén.
AktuálisKényszerből az Antarktiszon karácsonyoztak 70 ember rekedt a jég fogságába, és tudják, jobb is ha a fenekükön maradnak, mert az a legbiztonságosabb, és két nap múlva úgyis megérkezik értük a mentőhajó.
AktuálisPécsett tinik raboltak ki egy férfit Két fiatal rabolt ki egy férfit Pécs belvárosában. A 21 és 15 éves elkövetők pénztárcát és iratokat zsákmányoltak, majd elmenekültek. A rendőrök alig pár óra múlva már elfogták őket.
AktuálisRejtélyes halált halt karácsonykor a 4 éves Az ausztrál kisfiú szülei ágyából tűnt el. Az ünnep ellenére több százan segítettek keresni, így estére meg is lett a gyermek holtteste. Egy biztos, nem ölték meg a gyereket.
Aktuális5000-szer kellett leírnia: a fiúk nem verik a lányokat Úgy arcon vágta barátnőjét a férfi, hogy a hölgy három helyen betört a koponyája. A bíró nem csak börtönbe küldte.
AktuálisKarácsonykor is folytatódott a vérengzés Dél-Szudánban az elmúlt napokban több ezer embert gyilkoltak halomra.
AktuálisAz idei karácsony slágere lehet a nagyi féle pulcsi Végre az összes rettegett ruhadarab megtalálhatja a helyét a karácsonyunkban. Ahelyett, hogy szörnyülködnék a váratlan meglepetéseken, örüljünk nekik, hiszen végre minden anyagi befektetés nélkül mi is hipszterek lehetünk.
AktuálisCukiságfaktor kimaxolva: így szerettek az állatok idén Az állatokban például az is nagyon jó, hogy mindent komolyan vesznek, így az érzelmeiket is. Teljesen mindegy, hogy ember, fajtárs, vagy potenciális ellenség, ha az ő szívük megdobban, azon mi besírunk.