Tartozásait rendezi a nyereményből Keleti Andi

Tartozásait rendezi a nyereményből Keleti Andi

Keleti Andrea
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 25. 09:00
Rekord összegű nyereményt vitt haza a Sztárok és párok stúdiójából Keleti Andi és férje, Kovács Zoltán, akik a pénzt hitelük törlesztésére fordítják. 6 millió forintot értek a tippjeik a műsorban.
K. K.

A táncos házaspár számtalan műsorban bizonyította már a tehetségét. Noha a Legbátrabb páros című celebrealityből el­sőként távoztak, Kasza Tibi, a TV2-n futó Sztárok és párok műsorvezetője most rekordösszegű nyereménnyel kárpótolta Andiékat. 

– Szeretünk játszani, minden mókában benne vagyunk, főleg ha abban mind a ketten részt vehetünk. Együtt még erősebbek vagyunk  – kezdi lapunknak Keleti Andi, aki a tegnap este látható adásban magabiztosan menetelt a döntőig.

– Azt gondolom, hogy ügyesen tippeltük meg a párokat, az első megérzésünk szinte sohasem csapott be. Bár volt, amikor próbáltunk okosabbak lenni az ösztöneinknél, ám a túlgondolásnak mindig bukás lett a vége – fűzi hozzá nevetve a táncművész, aki férjével a rekordösszegű, hatmillió forin­tos nyeremény egy részét jótékony célra ajánlották fel.

– A Jó szívvel a gyermekekért alapítványnak szeretnék segíteni, mert úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos az ő tevékenységük. Egyébként rendszeresen szoktunk adományozni, hátrányos helyzetű, beteg gyerekeken segíteni, és mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy ha teheti, hasonlóképpen járjon el – fűzi hozzá Andi, aki már azt is tud­ja, hogy mit fognak kezdeni a megmaradt nyereményből.

– A pénznek sajnos mindig megvan a helye, így azt most sem fogjuk sokáig őrizni. Elég nagy a házunk, egy felújítás is ráférne, és persze a hitelt is ki kell fizetni, úgyhogy nem kér­dés, hogy mire fordítjuk a nyereményt. Már az is óriási segítség, ha az ember közeledik a törlesztő végéhez, úgyhogy el­sősorban a tartozásainkat rendezzük. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.