Aktuális215 milliót sodort a szél az utcaseprő elé Miután egy éven keresztül senki nem jelentkezett a nyereményért, átvehette a sorsjegyéért járó egymillió dolláros összeget egy Long Island-i utcaseprő.
AktuálisBea: nyomoréknak neveztek, megaláztak Nem engedték, hogy elfoglalja 22 900 forintért váltott helyét a Papp László sportarénában, mert mozgáskorlátozott – állítja Wodicskáné Beatrix. Azzal küldték el: a küzdőtéren nem lehetnek mozgáskorlátozottak.
CelebAutóban alszik Gáspár Laci kisfia 130 ezer forintos ágyon hajthatja álomra fejét Gáspár Laci kisfia. A karácsonyi ajándéknak köszönhetően Lacika már saját szobájában, egyedül is el tud aludni.
SportMosollyal búcsúzik a halálos beteg Böhn Karl Erik Böhnnel december 23-án közölték, hogy rákbetegsége újra rosszra fordult, nem tudják meggyógyítani. A karácsonyt családjával töltötte, mosolyával üzent szeretteinek, barátainak.
AktuálisTerry Black elégedetlen Vona válaszával Soha nem volt melegklubban – írta Vona Gábor Terry Blacknek. Ez utóbbi ugyanis a pártelnök nevét az erkölcs ellen vétő politikusok között említette. Terry nem elégedett Vona válaszával.
CelebAmerikába űzik rosszakarói Vajna Tímeát Rosszindulatú megjegyzések szomorítják el Vajna Tímeát, aki kiakadt, és az interneten védekezett. Ám Sarka Kata szerint ezek a beszólások előbb-utóbb elüldözik az országból.
CelebBréking: VV Éva lett az Év lúzere A valóságshow-ból megismert botrányhősnőt választották az év vesztesének a Bors olvasói. Éva úgy véli: jövőre szóba sem kerülhet a neve egy ilyen voksoláson.
CelebHajdú Péterre rendőrt hívtak Ausztriában Beteg feleségével sietett az ügyeletre a családjával Ausztriában vakációzó Hajdú Péter, amikor autóbalesetet szenvedett. A tévés leparkolt, majd hátulról beleszaladtak egy másik kocsival. Rendőrt kellett hívni a helyszínre.
AktuálisSemmi sem szent: üzletet csinálnak Schumacher tragédiájából Nem az emberbaráti szeretet, hanem a pénzsóvárság vezérli azokat, akik máris több Facebook-csoportot hoztak létre a síbalesetet szenvedett Forma–1-es pilóta emlékére. Sok látogató esetén busás haszonnal lehet ezeket az oldalakat reklám...
VéleményVélemény: Legenda Mindig ezer fokon égni, mindenben a legjobbnak lenni. Adrenalin, sebesség, pörgés. A Forma–1-es pilóták munkája nem egy életbiztosítás. Ezek az emberek csak a legritkább esetben halnak meg ágyban, párnák között.