AktuálisMegszületett a gyönyörű focistafeleség kisbabája A hét elején megszületett Peter Crouch és párja, Abbey első gyermeke. A Tottenham focistája és a tévésként dolgozó Abigail egy kislánynak örülhetett, a nevéről még nem döntöttek.
CelebMegrázó jelenetek miatt nem játsszák Eastwood filmjét Clint Eastwood cunami filmje lekerült a Japán mozivásznakról. A megrázó jelenetek túlságosan is sokkolóak a tragédia után.
AktuálisMár háromezer fölött van a földrengés áldozatainak száma Az újabb, de nem végleges hivatalos jelentés szerint bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a Japánt pénteken megrázó földrengésnek és a nyomában pusztító cunaminak.
AktuálisAlultápláltság miatt került kórházba egy 5 éves vecsési kislány Kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség, miután pénteken sérülésekkel és fagyási nyomokkal vittek orvoshoz egy ötéves vecsési kislányt a szülei - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Aktuális7 hónapja született meg kislányuk, de csak most árulták el a nevét A terhességet is titkolta a sztárpár, úgyhogy egyesek szerint nem is olyan bizarr, hogy csak hét hónappal a világrajövetele után árulták el kislányuk nevét.
AktuálisSírva dobta le a hídról gyönyörű kislányát az apa Mivel elvesztette az elhelyezési pert és csökkentették láthatási jogát, Arthur Freeman a legbrutálisabb megoldást választotta; megölte 4 esztendős kislányát.
AktuálisSzellem miatt nem járnak iskolába a gyerekek Bezártak egy indiai iskolát, mert a gyerekek annyira rettegnek, hogy nem mernek órákra járni. Nem a tanároktól félnek, hanem szellemtől.
AktuálisPánik a radioaktív felhő miatt - két hét múlva Európát is eléri Két újabb robbanás történt és tűz ütött ki a pénteki földrengésben megsérült japán atomerőműben. A radioaktív sugárzás szintje a létesítmény környékén elérte a veszélyes szintet, a kormányszóvivő szerint már az emberi egészségre is ártalmas.
AktuálisBármikor meghalhat a 7 hónapos kisfiú, mert nem tudják, mi a baja A horvát lapok már csak úgy írnak a kis Ivanról, hogy az ő esetét talán már csak dr. House oldhatja meg.
AktuálisA remény szimbóluma lett ez a 4 hónapos kislány - fotó Három nappal a Japánban bekövetkezett természeti katasztrófa után, találtak a romok alatt egy 4 hónapos kislányt.