Tavasszal lesz döntés Rezesováról?

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 05. 09:00
Kedden este 6 órakor kopogtattak a rendőrök Eva Rezesová ajtaján. A szlovák milliárdosnőt nem érte váratlanul, hogy ismét börtönbe kell vonulnia.
Munkatársainktól

Természetesen érzékeltük a kialakult közhangulatot, így a házi őrizet megszüntetéséről szóló végzés sem lepett meg minket – mondta lapunknak a Rezesovát védő dr. Novák Péter.

A jogász szerint védence napok óta arra készült, hogy ismét börtönbe vonuljon, nem érte sokként, amikor a rendőrök kopogtattak az ajtaján.

– Az édesanyja és a 13 éves kislánya tartózkodott vele a lakásban. A rendőrök rendkívül humánusan jártak el, kulturáltan tették a dolgukat – mondta a Borsnak Novák Péter. – A bíróság döntését tiszteletben tartom, igaz, a házi őrizet megszüntetéséről szóló határozat indoklásával – amely a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozott – nem értek egyet.

Védencem tizenegy napot töltött házi őrizetben, ennyi idő alatt bármikor megszökhetett volna. Nem akarta elhagyni az országot, a lányának is Budapesten kerestek iskolát. Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de úgy vélem, akár már tavasszal megszülethet a jogerős ítélet – tette hozzá az ügyvéd.

A Bors információi szerint Rezesovát ismét a Gyorskocsi utcai bv-intézetben helyezték el. Akárcsak első alkalommal, most is át kellett esnie a kötelező beléptetési eljáráson. A motozás után orvosi vizsgálat következett, majd letétbe helyezték okmányait. Az előzetes letartóztatás szabályai szerint a rácsok mögött saját ruháit viselheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.