CelebSzékletet akar küldeni lánya iskolájába a színész Az elmúlt években már kiderült, hogy Charlie Sheen nem könnyű eset. Jelenleg éppen kislánya éltét készül pokollá tenni azzal, hogy csúnyán beégeti a gyereket a sulijában.
AktuálisDurva: 6 éves húgát erőszakolta meg a 11 éves Az anyát a jelek szerint nem zavarta, hogy mit művelt kamaszodó fia a kishúgával, mert nem jelentette az erőszakot. Ellenkezőleg, megpróbálta eltussolni a szörnyűséget.
AktuálisA Facebookon molesztált, mégis elengedték Egy 11 éves kislány anyja buktatta le a közösségi oldalon áldozatokat kereső pedofilt. Azt vallotta, csak viccelt, ezért elengedték.
AktuálisOrvosi csoda: szült a szerveitől megfosztott nő Csodájára járt az összes orvos Miamiban annak a két hete született kisbabának, akit egy katari nő hozott világra. A kismamának ugyanis öt(!) szervét át kellett ültetni, és senki nem hitte, hogy valaha gyereket szülhet.
Aktuális4,8 millióval ment iskolába a kislány Egy hatodikos kislány 20 ezer dollárral ment iskolába. Amint beért, elkezdte szétosztani. Még nem tudni, miért vitt el otthonról ennyi pénzt.
AktuálisTragédia: egy lövöldözést túlélt, a másodikba belehalt a csecsemő Hat hónaposan már egy halálközeli élményen volt túl a kis Jonylah Watkins. A kislányt egyszer már meglőtték még mikor anyja méhében volt. Fél évvel később pedig a gyerek ismét egy tűzharc középpontjába került. Ezt már nem élte túl.
AktuálisUnokájáért úszott a halálba a nyugdíjas Az ötéves kislányt egy portugál tengerparti szakaszon ragadta magával egy erős hullám. A 66 éves férfi azonnal beúszott érte, ám nem sikerült kimentenie, sőt, ő maga is vízbe fulladt.
AktuálisKisiskolások ruhájára kente a spermáját A perverz manchesteri férfi iskolás kislányok ruháját és harisnyáját maszatolta össze ondójával, ám végül lakossági bejelentések nyomán lebukott.
CelebBruce Willis: négy lány elég Az 57 éves színész mostanában sokat vitatkozik a feleségével. Emma nagyon szeretne még egy kisbabát, míg ő nem akar ötödik gyereket.
AktuálisNem engedik szüleihez Elzát, a kisoroszlánt Még nyolcvanöt kilót kell híznia a kecskeméti kisoroszlánnak, hogy összeengedjék a szüleivel. Elza kiköltözött a vadaspark igazgatójának, Pullai Bélának az irodájából, de továbbra is pótapját tartja játszópajtásának.