Kislány testében él a húszéves nő

növekedési hormon
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 12. 22:00
Az agyalapi mirigyén van tumor, ami kezelhető, de Kínában ezért fizetni kell, mégpedig nem keveset.
Bors

Sokan keresik az örök fiatalság kulcsát, Ceng Jüsan azonban arról álmodik, hogy egyszer felnő. A kínai lány ugyan már húszesztendős, de a növekedési hormonjait érintő rendellenesség miatt egy hétéves kislány testébe van zárva.

Azóta, hogy megállt a fejlődésben, azzal teltek a mindennapjai, hogy – apja kényszerítésére – Hucsu város utcáin koldult.

– A hipofízisén, azaz az agyalapi mirigyén van tumor, ami kezelhető, de Kínában ezért fizetni kell, mégpedig nem keveset – magyarázta Ashley Grossman, az Oxford Egyetem endokri­nológusa.  

Ceng édesapja 2013-ban meghalt, így a lány egyedül maradt, s akkor már az életéért kéregetett mindaddig, míg egy melegszívű házaspár fel nem figyelt rá.

– Amikor először megláttuk, azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány, mert nem volt haja és borzalmas lelkiállapotban volt – magyarázta az ötvenéves Kou Liu, aki férjével örökbe fogadta Cenget. Rendszeresen kap kezelést, s igaz, hogy a komolyabb vizsgálatokért és gyógyszerért Pekingbe kell utazniuk, de a házaspár ezt is vállalja a fiatal nő érdekében.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.