A saját játékával verték agyon a kislányt

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 16. 21:30
Anyja barátja verte agyon az ötéves Katit, de a nő nem tett semmit gyereke életének megmentéséért, csak állt és nézte a kegyetlenséget.

Kati Earnestet szörnyű módon végezte ki édesanyja barátja. Nyolc perc alatt verte agyon a gyereket egy olyan játékkal, amit Kati készített. A lány édesanyja végignézte a jelenetet és nem avatkozott közbe, és miután büntethetővé vált, ötven év börtönre ítélték - írja a Mirror.

- Kati készítette azt a játékot, ami a halálát okozta. Egy kishajó volt, amit a vasárnapi iskolában csináltak - mondta a kislány nagymamája.

A nagymama és fia, aki Kati igazi apja, együtt mentek a bíróságra, hogy megtudják az édesanya, Kristi ítéletét. A neheze viszont csak ezután következett, amikor a bíróság a férfi ügyét tárgyalta, aki gyomron vágta a kislányt, majd fojtogatta, teljes súlyával taposta és ütötte a hajóval, öklével, ahol csak érte.

- Ültem ott és rosszul voltam a tudattól, ami történt az unokámmal. Látni ezt a szörnyet, aki hazugságokat állított Katiről, szörnyű volt. Azt mondta, tiszteletlen és hazug gyerek volt, de ez nem így van, csupaszív kislány volt, igazi kincs.

A fiatal édesanya büntetését lecsökkentették, mert őt is bántalmazta a férfi.
- Az lett volna a dolga, hogy megvédje a lányát, de még csak egy ujját sem emelte, csak nézte, ahogy megölik a gyerekét.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.