AktuálisÁtlőtték a méhét, kislányt szült a háborús hős Hannah Campbell Irakban szolgált, de egy leomlott épület kettétörte az életét: haslövést kapott, egyik szemét és bal lábát is elvesztette. Az orvosok azt mondták neki, soha nem lehet újra gyermeke. Tévedtek.
AktuálisSzexre kényszerítette nevelt lányát a perverz soproni apa Kilenc éves korában már szexuálisan molesztálta, 12 éves korában pedig lefeküdt nevelt lányával egy perverz soproni apa. A férfi első fokon nyolc év fegyházbüntetést kapott.
Test és lélekCinthya Dictator: megoldandó feladatként tekintettem a rákra Cinthya Dictator egy végtelenül bátor lány, aki azáltal, hogy ország-világ előtt vállalta daganatos betegségét, több száz sorstársának adott erőt az újrakezdéshez. A gyógyulásba vetett hitét soha nem veszítette el, elszántan harcol...
AktuálisVérfürdő: lemészárolta feleségét és anyósát Négyéves kislányával is végzett volna a tárgyalására mosolyogva érkező férfi, aki majdnem egész családját kiirtotta. A lányát és unokáját védő anyát 50 késszúrással ölte meg.
AktuálisTömeghisztériát okoz a kézrátétellel gyógyító nyolcéves Még csak második osztályos, de máris közössége legnagyobb gyógyítójaként van számontartása egy brazil kislány. A gyerek apja szerint, lánya kézrátéttel gyógyítja a HIV vírust.
CelebÖrdög Nóra: Mindjárt bőgök, de hát terhes vagyok Ördög Nóra boldogan ölelte magához kislányát a Szombat esti láz felvételeinek szünetében. A kismama szombat este tér vissza a show színpadára. Nagyon izgult.
CelebPóninyeregben őfelsége, a 88 éves királynő II. Erzsébet királynő ebben a hónapban lesz 88 éves, ám legnagyobb szenvedélyéről a mai napig nem hajlandó lemondani. A napokban a brit uralkodó ismét kedvenc pónijára pattant.
AktuálisSzívszorító: 11 éves kislányát kísérte oltárhoz a haldokó apa Nem volt igazi az esküvő, nem ment tényleg férjhez a 11 éves gyerek, csak azért rendezték meg gyönyörű külsőségek közt a ceremóniát, hogy a kislány átélhesse, milyen, amikor az édesapja az oltárhoz kíséri. A majd egyszer megtartandó...
AktuálisSokkoló halált halt az iskolai öltözőben a tinilány Felfoghatatlan tragédia történt egy 12 éves skót kislánnyal: miközben épp tornaórára öltözött át az iskolában, ráomlott az öltöző fala, és szörnyethalt. A diákok állítják: már korábban panaszkodtak az ingatag, instabil falrészre.