Sokkoló jelenetsort tett közzé a Budapesti Autósok oldala: egy olvasójuk fedélzeti kamerája rögzítette az óbudai ámokfutást a Komjádi uszoda közelében. Ami egy egyszerű közlekedési manővernek indult, az pillanatok alatt félelembe és agresszióba torkollott, amikor egy fehér Mercedes vezetője úgy döntött: az út az övé, és bármi áron móresre tanítja a szabályosan közlekedő nőt.

A felvételt készítő hölgy március 19-én, Óbuda irányába haladva kezdett sávot váltani. Bár az index használatakor még bőven volt hely a manőverhez – amit a hátsó kamera felvétele is egyértelműen alátámaszt –, a mögötte érkező Mercis azonnal vérszemet kapott és rátapadt a nő autójára.
Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát
– idézi a portál a felháborodott sofőrt.
A hajsza nem ért véget a sávváltással: a dühös autós egészen a Zsigmond térig követte a nőt, ahol végleg elszakadt nála a cérna. Bevágott a kamerás autó elé, majd a forgalom közepén egy veszélyes büntetőfékezés kíséretében satuféket nyomott. A megállás után azonban jött az igazán ijesztő rész: a férfi kipattant a kocsiból, és tajtékozva rontott rá a nőre, válogatott szidalmakat üvöltött az autó ablakán keresztül, majd leköpte a szélvédőt, miközben a telefonjával hadonászott. A visszapillantó tükröt is megpróbálta letörni, de csak akkor torpant meg, amikor jelezték neki: minden mozdulatát, így a büntetőfékezést is veszi a kamera.
A beküldő szerint az eset nemcsak ijesztő, de mélységesen elgondolkodtató is. Mint mondta, sokat tapasztalt már az utakon, de ilyen ok nélküli, végletekig elmenő agressziót – főleg egy nővel szemben – még soha nem élt át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.