Tragédia: öt tinit érintő halálos autóbaleset történt

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 20. 21:00
A fiatalok autójukkal együtt egy folyóba zuhantak.

Öt tinit érintő halálos autóbaleset történt március 17-én kedd éjszaka. A fiatalok közül hárman ki tudtak menekülni az összetört roncsból, de kórházba kerültek ők is. Közülük egy 16 éves lányt és egy 18 éves fiút már kiengedtek, de egy másik 16 éves diáklányt még benntartanak. A másik két iskolás azonban sajnos életét vesztette. Eden és Declan családjai teljesen összetörtek. A hatóságok a tragédia miatt nyomozást indítottak. 

A tragédia miatt nyomozás indult.
A tragédia miatt nyomozás indult / Illusztráció: Pexels / Pexels

Eden volt a legkedvesebb, legszerethetőbb lány, akit valaha is kívánhattunk. Az ő világát a lovai jelentették, ő pedig a mienket. Nincsenek szavak arra, ami történt. Ez a tragédia örökre velünk marad. Amíg újra találkozunk

- búcsúzott Eden családja, míg Declané így fogalmazott:

Nem tudjuk elmondani, mennyire lesújtott minket az egész. Kérünk egy kis időt magunkra ezekben a tragikus időkben.

 

Nyomozás indult a tragédia miatt

Craig Wheeler nyomozó a halálesetek kapcsán kiemelte, az egész rettenetesen lesújtó. Kutatásuk még annak korai szakaszában van, viszont arra kérnek mindenkit, hogy aki akkor azon a környéken járt Cambridge-ben, az keresse fel a rendőrséget. 

A fókuszunk most azon van, hogy megtaláljuk Declan holttestét, aki a folyóba zuhant, viszont annak természete miatt ez nehéz lesz. Jelenleg úgy tudjuk, ő volt az, aki az autót vezette, amikor a baleset történt

- idézte őt a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.