Izgalmas percek vártak arra a vélhetően gödöllői lakosra, aki március 12-én 18 óra magasságában úgy döntött, hogy elsétál a Szabadság téri bankba, hogy onnan pénzt vehessen le a kártyájáról. Akkor még nem is sejtette, hogy a gödöllői bank fogságba ejti.

A szerencse éppen elfordult attól az embertől, aki információink szerint március 12-én, csütörtökön csak pénzt szeretett volna levenni a kártyájáról az egyik gödöllői bankban. Besétált a bank előterébe, ahol az automata is van, és a megszokott módon el is kezdte a műveletet, ám az ajtók hirtelen lezártak, így se ki, se be nem tudott menni rajta senki.

Mivel a bank ekkor már zárva volt, így csak őt ejtette csapdába a pénzfiók. Az áldozat hiába próbálta kilökni az ajtót, az meg se mozdult, így – mivel nem szeretett volna bent éjszakázni és megvárni a nyitást – ezért, azonnal hívta a segélyhívót, ahonnan a diszpécser a tűzoltóságot küldte ki a helyszínre, hogy kiszabadítsák a szorult helyzetéből. Végül az is kiderült, hogy miért ejtette fogságba a bank.
Áramszünet miatt egy ember a bankautomata helyiségébe szorult március 12-én este 18 óra körül Gödöllőn. A helyszínre a gödöllői hivatásos és az isaszegi önkéntes tűzoltók érkeztek, akik az ajtó minimális roncsolásával, a bordás szíj elvágásával kiszabadították a bent rekedt embert
– közölte lapunkkal a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Így végül szerencsésen végződött az eset, a bent rekedt áldozat nem sérült meg, viszont ezután biztosan kétszer is meggondolja, hogy záróra után menjen-e pénzt kivenni a bankautomatából...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.