A hatóságok bejelentették: ennyi áldozata van a hollandiai robbanásnak

robbanás
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 16. 10:25
A hatóságok még mindig a detonáció helyszínén tartózkodnak. A hollandiai robbanásban több épület is összeomlott.

Nem találtak áldozatokat a romok alatt a hollandiai Utrecht belvárosában a csütörtök délután történt detonáció és az azt követő tűz után – közölte péntek reggel a helyi katasztrófavédelmi és mentőszolgálat, a Veiligheidsregio Utrecht. Az anyagi kár ugyanakkor jelentős a hollandiai robbanás következtében.

Kiderült, mennyi áldozata van a hollandiai robbanásnak
Kiderült, mennyi áldozata van a hollandiai robbanásnak  Fotó: ANP via AFP

Ezek az első információk a hollandiai robbanásról

A szóvivő szerint kicsi az esélye annak, hogy bárki még az érintett épületekben tartózkodna, eltűnt személyt pedig eddig nem jelentettek, azaz az eddigi adatok alapján úgy tűnik, nem követelt életet a robbanás. A kitelepített lakók ugyanakkor csütörtök éjjel még nem térhettek vissza otthonukba.

Az éjszaka folyamán nehézgépek érkeztek a részben összeomlott épületekhez, hogy eltávolítsák a törmeléket és átvizsgálják a romokat. A megrongálódott házak instabilak, ezért a mentés fokozott óvatosságot igényel. A biztonsági szolgálat péntek reggelre ígért pontosabb tájékoztatást arról, mennyi ideig tarthat a művelet, és milyen következményekkel jár a történtek hatása a lakókra és a környékbeli üzletekre.

A robbanás csütörtökön helyi idő szerint 15.30 körül történt. Négy ember könnyebben megsérült. Sharon Dijksma polgármester szerint "angyalok óvták" a helyieket, mert a károk ellenére nem történt súlyosabb személyi sérülés. Több épület részben vagy teljesen összeomlott, a pusztítás jelentős.

A polgármester elmondta: a közelben gázszivárgást észleltek, de egyelőre nem tisztázott, hogy ez okozta-e a robbanást, vagy a detonáció következtében keletkezett a szivárgás. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, idegenkezűségre utaló jelet eddig nem találtak.

A kitelepített lakók egy részét szállodában helyezték el, mások rokonoknál vagy ismerősöknél töltötték az éjszakát. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat igyekszik mielőbb segíteni azoknak a lakóknak is, akik aggódnak háziállataikért. A mentés idején csak a biztonságos megoldásokat támogatják; két állatmentő autót is a szálloda közelében állomásoztattak az esetlegesen kimentett állatok ellátására - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.