Egy brazil riporter elképesztő eset áldozata lett a munkája során Rio de Janeiróban, amikor közvetlenül élő bejelentkezés előtt próbálták kirabolni, mindezt ráadásul a kamerák szeme láttára.
Clara Nery, a Band Rio televízió munkatársa éppen az élő adásra készült az utcán, amikor egy motoros férfi hirtelen odasuhant hozzá és megpróbálta kitépni a telefonját a kezéből.
A videón tisztán látszik, ahogy a férfi odanyúl, és megpróbálja elvenni a telefonomat. Szerencsére erősen tartottam, így nem sikerült neki
– nyilatkozta Nery a Band Riónak.
Bár a támadó elmenekült a helyszínről, a riporternő nem sérült meg, és a telefonját is sikerült rövid időn belül visszaszereznie. Az eset után Instagram-posztban osztotta meg tapasztalatait.
Valódi sokk volt így élő adásba menni. De a legfontosabb, hogy minden rendben lett! Osszuk meg az arcát – ő maga akarta, hogy megismerjék
– idézi bejegyzését a People cikke.
Nery ezután köszönetet mondott a támogató üzenetekért, külön megemlítve kollégáit, valamint a katonai- és a polgári rendőrséget. Egyúttal arra kérte a nyilvánosságot, hogy segítsenek az elkövető azonosításában.
Az eset egy szélesebb problémára is ráirányította a figyelmet, a telefonlopások száma ugyanis meredeken emelkedik Rio de Janeiróban. A The Nightly a város közbiztonsági intézetének adataira hivatkozva azt írta, hogy 2025 júniusában 27 százalékkal több mobilt loptak el, mint 2024 azonos időszakában.
Míg 2024 júniusában 1808 telefontulajdonos jelentette a lopást, addig idén júniusban már több mint 2300 ilyen esetről számoltak be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.